Átadásra került a RE-START akciótervből megvalósult mosodaépület Kemencén.
A projekt az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatásából megvalósuló RE-START akcióterv keretében része annak a határmenti térségbeli intézményfejlesztésnek, amely a szociális szolgáltatások megújítását tűzte ki célul. Kemence Község Önkormányzatának célja a fejlesztéssel volt, hogy megkönnyítse a térségbeli intézmények mindennapi működését, és könnyen hozzáférhető, gazdaságos mosodai szolgáltatást nyújtson.
A mosodaépület átadó ünnepségén részt vett dr. Rétvári Bence, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, aki kiemelte, hogy ez a beruházás még ezekben a nehéz időkben is egy olyan tudatok döntés az önkormányzat részéről, amely bölcs, előrelátó tervező munkán alapul, és a helyi közösségek életminőségét javítja. Kiemelte, hogy ez a projekt túlnyúlik az országhatárokon, összeköti az Ipoly egyik partját a folyó másik partjával, hiszen a megvalósuló szolgáltatás a teljes Alsó-Ipoly mentén Szobtól egészen Kemencéig, és a határnak a túloldalán is tud segítséget nyújtani.
Szabó István, Pest Vármegye Közgyűlésének és a Pontibus Európai Területi Társulás elnöke beszédében a szomszédos Nyitra Megye Önkormányzatának vezetőivel kialakított korrekt együttműködést, és ebből az együttműködésből a közösen megvalósított és megvalósulás alatt álló projekteket emelte ki. Ilyen volt az elmúlt időszakban az Ipolydamásdot Helembával összekötő híd építése. A „hidak építése” segíti a szlovák és a magyar kapcsolatok erősítését, a közös projektek megvalósítását, melyre kiváló példa a kemencei mosoda építése is.
Csenger Tibor, Nyitra Megye alelnöke rövid visszatekintésében felidézte, hogy Pest megyével 2015-ben kötöttek létrehozták a PONTIBUS Európai Területi Társaságot, amely biztos alapot jelent a nagy tervek és projektek sikeres megvalósítására. A RE-START akcióterv felöleli az Alsó-Ipoly mente beruházásait, a szociális intézmény- és a szociális ellátórendszernek a működtetését, felújítását és korszerűsítését is
Pongrácz János, Kemence község polgármestere a beruházás munkahelyteremtő jelentőségét emelte ki, majd hozzátette: a mosoda elsősorban a térségi szociális intézmények számára nyújt majd elérhető és költségtakarékos szolgáltatást, melyet a határon túli szervezetek mellett – ha a kapacitás lehetővé teszi – a Kemencén és a környező településeken működő szállásadók is igénybe vehetik.
A modern és jól felszerelt létesítmény két új mosógéppel, két szárítógéppel és egy síkvasalógéppel látja el a szolgáltatásokat, fejlett minőségi szabványokkal. Az üzemeltetést az önkormányzat saját cégével, a Kemencei Tiszta Forrás Kft. útján látja majd el. A cég hozzáértő munkatársakat alkalmaz, akik az eszközök használatát professzionálisan végzik, és szükség esetén tanácsokkal is szolgálnak a ruhák optimális tisztításához.
Az önkormányzati mosoda számos előnnyel jár a térségi intézmények számára: a mosás egyszerűen és kényelmesen elvégezhető a mosodában, így az intézményeknek nem kell aggódniuk az esetleges hely- és kapacitáshiányok miatt. Emellett a mosoda használata megkíméli az igénybevevőket a mosógépek, szárítógépek és vasalók vásárlásának költségeitől, amelyek egyébként jelentős kiadást jelenthetnek, egyben szervezési terhet is levesznek a vállukról.
Továbbá előny, hogy a mosodai szolgáltatás hozzájárul a higiénia és az egészségvédelem fenntartásában: a szociális intézményekben különösen fontos a fertőtlenítés és a szennyeződések hatékony kezelése. Ráadásul ezekben az intézményekben rengeteg ruhát, ágyneműt és textíliát használnak, amely rendszeres és hatékony tisztítást igényelnek. A modern eszközökkel felszerelt kemencei mosoda speciális tisztítószereket és technikákat alkalmaz, amely biztosítja a ruhák alapos tisztítását és fertőtlenítését, növelve ezzel az ellátottak biztonságát, és csökkentve a fertőzések kockázatát.
Az önkormányzat a mosott ruhák és egyéb textíliák szállítása érdekében egy – belül speciálisan erre a célra kialakított – a gépjárművet is beszerzett a RE-START akcióterv keretén belül, amely jelentős előnyökkel jár a térségbeli intézmények számára, mivel a mosodába való utazással és a ruhák cipelésével járó időveszteség megszűnik, és ezáltal a lehető legrugalmasabb szolgáltatást nyújtják majd.
Az önkormányzat szándékai szerint a szabad kapacitások terhére a lakosok és helyi szállásadók is igénybe vehetik majd a szolgáltatást.
Fontos szempont, hogy a mosoda árai megfizethetőek lesznek, tekintettel arra, hogy az önkormányzat nonprofit módon üzemelteti azt. A cél az, hogy a mosoda elérhető legyen minden intézmény és vállalkozás számára, függetlenül az anyagi helyzetüktől, segítve ezáltal a költséghatékonyságot.
Az önkormányzati fenntartású mosoda továbbá fenntartható megoldás is a térségben. A mosás és a szárítás kis energiafelhasználású, hatékony eszközökkel történik, így kevesebb víz és energia szükséges a folyamat során. Az önkormányzat különösen ügyel a környezetbarát mosószerek és tisztítószerek használatára, amelyek kevésbé terhelik a környezetet, mint a hagyományos vegyszerek. Annak érdekében, hogy a környező mosodáknál alacsonyabb áron tudjanak dolgozni, a RE-START akciótervből keretéből sikerült vásárolni 84 darab 410 Watt teljesítményű napelemet is, erősítve ezáltal a fenntarthatósági szempontokat.
Legalább ugyanennyire fontos szempont az, hogy a térségben új munkahelyek is létrejönnek a településen elérhető új szolgáltatás révén. Az üzemeltető önkormányzati cég 3 fővel látja majd a feladatokat.
Az önkormányzati mosoda elérhetőségeiről és további információkról részletesen tájékozódhatnak a honlapunkon, valamint Kemence Község Önkormányzatának honlapján, vagy személyesen a polgármesteri hivatalban, valamint a kemenceitisztaforraskft@gmail.com e-mail címen és a +36-30-4922920 telefonszámon.